HTML

Borkóstolók borkóstolóktól

Bor kritikák, könnyű, édes, hosszú lecsengésű.

Friss topikok

  • spotty: Ha jól akartok választani, akkor érdemes kicsit utána olvasni a boroknak. Ismeritek ezt a borpédiá... (2012.02.01. 14:28) Mit igen és mit ne?
  • stillman: az angyalföldi felhozatalt még nem merítettem ki, inkább Újlipótvárosban garázdálkodok, vagy Te tu... (2011.07.01. 09:52) A nagy rosé vakteszt

Linkblog

2011.10.02. 20:06 - Borkóstolo

Mit igen és mit ne?

Ha az ember egyre gyakrabban jár borkóstolóra, annak sokkal több előnye van, mint hátránya. Egy idő után lesznek ugye ismerős (értsd: akár kóstolás nélkül, már az illatjegyek alapján beazonosítható) tételei, lesznek új kedvencei (amikre rácsodálkozik, hogy jé, ez meg eddig hogy maradt ki?), de elsősorban tapasztalata, az lesz egyre több. Na, ezzel meg együtt jár a kifinomultság (jó esetben), illetve a válogatósság (szintén jó esetben). 

Merthogy az ember óhatatlanul elkezdi figyelni (az ember már csak ilyen: kíváncsi) az árnyalatbeli eltéréseket, sokkal inkább feltűnnek neki az ordító hibák (ha vannak), és elkezdni árnyalni a véleményét is. (Na most, az árnyalás itt nem feltétlenül azt jelenti, hogy finomkodni kezd. Sokkal inkább azt, hogy talán már értőbb módon el tudja helyezni az újabb tételeket a tapasztalati sillabuszában. Vagyis: kritikusabbá válik, ez van.)

A vakkóstoló társaság egy részével nagyjából most jutottunk el ebbe a fázisba. Amikor már túl vagyunk sok csalódáson, sok váratlan örömön, sok "igen, ezt ismerem, különösebben nem is lep meg" érzésen, amikor már úgy ülünk le az asztalhoz, hogy jöjjön végre A MEGLEPETÉS. Vagyis jött Szergej Bubka, és a mércét felrakta arra a szintre, ahol ő annak idején ugrálni szokott. De itt nincs rúd, itt nincs pénzdíj a végén, és a közönség sem éltet. Különben is, Szergej Bubka is öreg már, ne szóljon bele.

A legutóbbi sornál is vártuk a meglepetést (például, hogy több jó és újszerű tétel lesz, mint olyan, ami után - tetszik, nem tetszik - fanyalgunk), félretettünk minden korábbi rossz emléket, kölcsön kértük Vágó Istvántól a régi varázsigét és minden tétel kóstolása után azt mondtuk, hogy "Kettes ajtó nyílj ki!". Ki is nyílt, de még mindig a narancssárga gombos BRG magnó volt mögötte, vagy jobb esetben egy Babetta - Csoki, az anyja és a macskája nélkül, chicano.

 

A színe nagyon halvány szalmás, illatában egres, narancs és kivi egy kis fehér borssal - ezt írja az első tételről a "sztenderd" leírás. Jól hangzik, igaz? Mindezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy mondjuk egy Sauvignon Blanc-t rejt a jellemzés. Valóban! A mi esetünkben egy 2009-es etyekit, a György-Villa pincészettől. De az van, hogy a leírás nagyon nem illett arra, amit kóstoltunk. Mert az sokkal rosszabb volt. A címke szerinti 12 % alkohol tartalom ellenére nem volt kerek a beltartalom, sőt, a végén egy kifejezetten rossz, maradandóan keserű utóízt hagyott a szájban - pedig nem kértük volna. Sajnos ez így nem méltó az egyébként világkedvenc Sauvignon Blanc-hoz. Még akkor sem, ha 1500 Ft alatt juthatunk egy üveghez - így az is csak kiszórt pénz.

Illatában virágok és őszibarack, a kortyban lendület, gyümölcsös zamatok és virgonc savak. Jókedvű bor a jókedvű borfogyasztóknak - szó, mi szó, ez sem rossz marketing duma... Olyan chardonnay-s, hm? Mert az is, 2010-ből Hilltopról, Seven Towers brandelés alatt. Egyfelől látszik, hogy nem hazai piacra szánták, másfelől pedig azért nagyon sokat elmond róla az is, hogy a palackon nem Neszmély szerepel régióként, hanem Észak-Dunántúl. Vagyis valami hibádzik belőle. Nekünk legalábbis nagyon hibádzott - ha tényleg ez a bor kellene a jókedvű iszogatáshoz, várhatnánk napestig, hogy jöjjön az a live smiley. Nem jön. Mert ez a bor úgy, ahogy van, kevés - vagy a mi igényünk jóval nagyobb ennél.

Halvány sárga szín, illatában ásványi anyagokra emlékeztető, de érdekes és kellemes, egyenesvonalú bor - szól a harmadik ismertető. Fehér bor, nyilván, ha ásványosság, akkor lehet Somló vagy Tokaj is... ez Somló. A fajta a furmint (ez is lehetne közös a két borvidéken), a ház a Csordás-Fodor, az évjárat 2009. Már az illatában is több zavaró tényezőt vétünk felfedezni, mint tisztaságot és sajnos ez csak rosszabb lett. Mert megkóstolva egymástól függetlenül ilyeneket írtunk le: rossz, káposztás, gyantás, hordós. Vagyis: élvezhetetlen. Annyira, hogy sem a szőlő, sem a terroir jelleg nem jött elő belőle. Ennél rosszabbat bor aligha kaphat. Ne is kérjük, ha nem muszáj. Még akkor se, ha árban ez is a György-Villa szintjén van. Ennyiért inkább kérjünk egy jó helyen egy jó pohár bort és együnk mellé valamit, sokkal jobban fogunk járni.

Merlot, syrah és kékfrankos - ezek adják a negyedik tétel gerincét, méghozzá arányban ebben a sorban csökkenve. Már-már feladtuk, hogy esetleg még valami jó jöhet, úgyhogy a legjobbkor került elő ez a palack. Sporonból, Weningertől, a Frettner., 2005-ből - jóval fajsúlyosabb darab, mint a korábbiak. Még úgy is, hogy ez az évjárat mostanra már a zeniten az utolsó lépéseit teszi. Közepes intenzitás, enyhe fülledtség és gyümölcsösség játéka, némileg magasabb alkoholossággal. A fiatalabb évjáratok biztosan energikusabbak, egy valamire való kereskedésnek, borbárnak illik és jó tartania - nem úgy, mint például a korább leírt fehér tételeket.

Nehéz, testes, komoly - tömören, ezek jellemzik az ötödik tételt a leírás szerint. De vajon mi bújik meg ezek mögött az evidenciát sugalló jelzők mögött? Mert azért csak az az érdekes, nem? Például mélybordó, turbulens színörvény, enyhén paprikás, fűszeres ízvilág, meglepően kerek és selymes összhanggal a végén. Az alkohol, na az viszont brutális, 14,5 %, amit azért érezni is rendesen. Egyébként Vincze Béla (igen, AZ A Vincze Béla) Arcanum sorozatú Cabernet Franc-járól van szó, 2008-ból, ami már az 5 ezer Ft felé kacsintgató árkategóriába sorolható. Vagyis nagy pofára esés, ha nem jön be. Ez a sorozat új, amerikai tölgyfahordós érlelést kapott, ami nagyon jót tett neki és szerencsére nem lóg ki az ízvilágból.

A kóstoló sor utolsó tétele (immár szokásosan?) egy desszert bor volt. Az illata minden elárult: tiszta barack, kajszi és őszi a javából. Csakis Tokaj. Az is: Patricius, 5 puttonyos, 2000-ből, kevés híján 11 ezer Ft-ért. Nem lehet rossza mondani róla, az évjárat jó, a bor elegáns, aki borban szereti a kifejezetten édes ízvilágot, élvezni fogja nagyon. (Én nem tartozom közéjük.) Itt nem lesz csalódás, nem lesz fanyalgás, elismerések bezsebelés vastagon, az lesz - ha társaságban pattintjuk fel. Ha egyedül, hát akkor manna mia...

Címkék: furmint chardonnay patricius hilltop sauvignon blanc frettner arcanum doblo

1 komment

Pár napja megvolt a jubileumi harmadik. Mármint vakteszt a Doblóban - már amennyiben jubileumi lehet egy harmadjára megtartott, erősen szubjektív borkóstoló. Ha egy eposzi kelléktárral gazdagon felvértezett, gigászi csata volt az első, akkor a mostani apropó a fegyvernem váltásra adott tökéletes alkalmat. S hogy ez mit jelent? Például azt, hogy a bornyito.hu által adott borok orr-, és garatjáraton keresztüli fürkészésén túl immár más szempontot is próbált figyelembe venni a társaság. Méghozzá vérmes vehemenciával - csak, hogy stílusban a magyar költészet egyik nagy alakját is megidézzük.



















Szagol, kóstol, gondolkodik, lejegyez - hát, kérem, így megy ez

Kibontom, mert lehet, hogy nem fog megártani: rámentünk a címkékre is! Merthogy szerintünk ennek a bor elsődleges kommunikációjában vitathatatlan szerepe van! A tekintetben is rendhagyó volt ez az etap, hogy most először vett részt négylábú, jelesül egy eb is a szeánszon. Ő a gazdáját kísérte el, akit pedig a Facebookon sorsoltunk ki. Szóval, ha szeretnétek nyerni, részt venni egy hasonló vakteszten, ne habozzatok, tudjátok, mi a dolgotok. (Kutyát valószínűleg legközelebb is lehet hozni, papagájt, csüngőhasú malacot és terroir jellegű varánuszt még nem biztos...) És akkor ennyi felvezető után nyissunk is - bort.






















Íme, az este szortimentje, kissé viharverten - nem csoda

A sort egy kakukktojással indítottuk - merthogy most gyakorlatilag csak a vörösöké volt a főszerep. Szóval az első tétel egy furmint-hárslevelű társítás volt Tokajból, a Béres birtokról. Mivel azzal nagyjából mindenki egyetértett, hogy ez eléggé rendben van (belekötni leginkább a bor hőmérsékletébe lehetett, de az is inkább csak olyan maszatolás jelleggel volt, nem komolyból), kezdetét vette a "jó-jó, de mit gondoltok a címkéről?" diskurzus. Vagyis achtung-achtung Lawine Gefahr, de addigra már persze késő volt. Az egyetértés egyetlen minutum alatt felbomlott, akár a Gyűrűk urában a szövetség. Olvashatatlan, rossz színharmónia, egyből kiszúrod a polcon - nagyjából ez volt a TOP 3 vélemény. Aztán amikor szóba került az ára, már csak hümmögtünk és nem kötekedtünk tovább. Ez most nagyjából a "hülyének is megéri" kategória.

A következő áldozat Argentínából érkezett, tisztességes neve pedig alapból vetekszik egy latin-amerikai szappanopera főszereplőjéével: Haraszthy Vallejo Lujan de Cuyo Mendoza Malbec Fantastico. Azért ez rendben van, nem? Hát öööö... Jó, persze a boltban lehet simán a "beceneve" alapján kérni: egy 2007-es Fantasticót, lesszíves, köszönöm! A lényeg, hogy ez az a bor, ami kiállásával, nevével, a messziről jött idegen respektjével sokkal többet ígért, mint amit végül ad. Latin lover, érted? Duma, az van. Széptevés, az van. Tartalom - na az közepes. Maximum. Amikor próbáltunk kategóriát találni neki, legjobban még az ajándékbort találtuk elfogadhatónak. Az ár és a címke alapján. (Azért olyannak, akit nagyon szeretünk vagy kicsit is ért a borokhoz, ne ezt adjuk...) És már megint a címke: elhangzott olyan vélemény, hogy ez a hazánkban jelenleg fellelhető legszebb címke. Erre persze más rögtön kontrázott, hogy ugyan már, barokkos csicsa, miniatűr betűkkel. Tény, hogy megosztó: egyszerre akar minimalista lenni és elegánsnak látszani. Ezért is lehet jó ajándék laikusoknak.

A harmadik bor Egerből jött, egyenesen a tufapince mélyéről - vagyis Thummereréktől. Bikavér, 2007-ből, jóárasítva. Ez volt a sor egyik klasszikusa. A bor, ami régóta és megbízhatóan teljesít. Hogy ez unalmas? Meglehet. De néha az állandóságnak is lehet vonzereje. Ennek is van. Pedig semmi különöset nem tud: kerek, sármosan tanninos, jó ivású bor. Na izgalom, az nincs benne. De hát azt lehet keresni másban, nem igaz? De! Mire idáig jutottunk, természetesen már mindenki ki volt hegyezve a "na és a címke?!" típusú parasztlengető kérdésre. Hát, igen, Thummererék nem viszik túlzásba: nagyjából ezzel a címkével vannak jelen a piacon amióta világ a világ és hét nap. Viszont vélhetően működik, ha ennyire nem akaródzik nekik változtatni rajta. Old school, na, ennyi.

A következő tétellel - pontosan a sor közepén - jött el a mélypont. Chateau Kajmád, Szekszárdi Cuvée 2003-ból. Megvan az évszám? Van, akinek ezt olvasva, látva esetleg nem szaladt tarkóig a szemöldöke? Amikor az illatát próbáltuk meg beazonosítani, ilyen jelzők kerültek elő a tarsolyból, hogy kukoricás, lábszagú, káposztás, halas. Hm, kell még ehhez bármit hozzátenni? Ha a Thummerer old school volt, akkor ez arra az időszakra emlékeztet, amit kortól és nemtől függetlenül bárki megpróbálna azonnal kitörölni az emlékezetéből. Köszönöm, rossz, nem kérem! - például ezekkel a szavakkal lehetne visszaküldeni, ha ilyet hozna nekünk a pincér. Annyira megrökönyödtünk, hogy a címkére már nem is akartunk külön kitérni.

Domain Gróf Zichy Cabernet Sauvignon - csak, hogy megmutassuk, nálunk is vannak önjelölt szappanopera név aspiránsok. 2008-ból érkezett és instant minőségi változást hozott a tesztbe - amiért az asztalt körül ülők egy emberként voltak hálásak. Már az illatában érződött, hogy ez nagy vad. Karakteres hordósság, fantasztikus teltséget adó szilvás, sötét bogyós jelleg, az összhatás tisztára olyan, mint egy fülledt budoárban. Mindehhez egy 14 %-os alkohol is társul - de itt most nem veszik el a test, mint a Malbecnél. Sexy beast haladóknak vagy önjelölt hedonistáknak - azzal, hogy itt még azért ne álljanak le, van tovább. Ami pedig a címkét illeti: maximális visszafogottság, a nemességet igyekszik hangsúlyozni, de azért 2011-ben ez már kevés. Ráadásul a szexi jelleget is megjeleníthetnék rajta, jót tenne neki.

A sorban a hatodik tételt egy IGAZI NAGY NÉV adta: Bock, Cabernet Sauvignon 2008-ból. Na most, ha a Thummerer bikavérre igaz volt, hogy semmi különösen nem csinál, csak jó, akkor ez bizony erre is tökéletesen ráhúzható megállapítás. Ez mondjuk egy fokkal férfiasabb, karakteresebb és jól áll neki a 14 %-os alkohol. A legnagyobb truvájt mégsem ez, mármint a belbecs avagy tartalom adja, hanem az ár-érték aránya: ha a Béres Naparany jó vétel, akkor ez egyszerűen MUST BUY, amíg van! Merthogy most 3000 HUF alatt a butélia darabja, szóval hajrá, hajrá, tessék, csak tessék.

A Vylyan pincészet a legutóbbi vakteszt során is igen jól teljesített. Ezúttal, mint utólag kiderült, a 2007-es Merlot került össztűz alá. Az illatában vastagon ott van a szőlőhéj, a nyers erő, a természetesség veleje - szóval nem az a tipikus, meggyesen behízelgő merlot vonal. Nem, nem, ez sokkal több annál: olyan, mint egy telt és buja, délies karakterű, érett, az életről mindent tudó okos és gyönyörű nő. Vagyis kell hozzá némi bátorság, de aztán miénk az egész világ - úgyhogy nem kell félni tőle, sőt. Az este folyamán a TOP 3 tételben tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlenül ott volt a helye. De azért eljátszadozott velünk egy kicsit. A címkére ezúttal nincs mit mondani: a Vylyannek jól áll, de ez is inkább konzervatív, mintsem dizájn remek, ami mondjuk már a 23. századot vetítené előre.

És végül, a zárás, a második kakukktojás, ami valahol megint csak nagyon kiverte a biztosítékot az asztaltársaságnál. A harmadik old school tag, amivel valószínűleg egyikünk sem akar azonosulni - legalábbis abból, hogy egy rövid szagminta és kortyolás után gyakorlatilag mindenki a köpőcsészébe öntötte a töltetet, erre a következtetésre jutottunk, tulajdonképpen apelláta nélkül. Szegény Thummerer, a Tréflije 2007-ből (de úgy egyébként, bármilyen évjáratból) más célcsoport után kell, hogy nézzen. Sajnáljuk, de ez van!
 

Címkék: vylyan béres bock thummerer kajmád borok vallejo zichy gróf haraszty vakteszt doblo

Szólj hozzá!

2011.08.02. 14:26 - Borkóstolo

vakkóstoló 2.0

kicsivel több, mint egy hónapja írtam arról, milyen összefüggés lehet a blind date és egy vakkóstoló között. na, hát az van, hogy pár napja újra eljött a randi ideje. ez már persze kicsit más volt, mint az előző (az első), de ilyen a világ rendje. tudtam, mire számíthatok, ahogy azt is, mi lesz a menetrend. ettől függetlenül persze készültem egy kicsit. például vittem magammal fényképezőgépet – mert legutóbb nem.

 
a bornyito.hu által biztosított szortiment ezúttal heterogén volt: fehérek (zömmel) és vörösek (párban). és ez jó volt! izgalmasabbá tette ugyanis a tesztet. ahogy az is, hogy ezúttal más asztaltársaságom volt a doblóban. az előző alkalomhoz képest most egészen különböző vérmérsékletű karakterek hümmögtek, bólogattak, jegyzeteltek, véleményeztek és ütköztettek ütköztethetetlennek tűnő álláspontokat. volt, aki komolyan vette, volt, akiből egy idő után feltört a poéta és volt, aki a lazaságra ment rá. és voltak nagy meglepetések is.
megbeszélés, jegyzetelés, telefon és persze a poharak

az első például egy dugós tétel formájában érkezett, aminek következtében rögtön buktázott is. aztán kapott egy második esélyt  – de abban sem volt sok köszönet. nálam legalábbis nem. juhász egri csillag, ő az. a vita hevében nemes egyszerűséggel gáznak tituláltam azt a kombót, amit a névválasztás, a címke és maga a tartalom alkotott. a produktum egyébként eger új bora, az egri bikavér fehér párja akar lenni. nyögvenyelős, erőltetett, fantáziátlan, azt gondolom, kevés köze van a jövőhöz. illetve: remélem, a jövő azért ennél sokkal többet tartogat. egernek, meg nekünk is.
 
a következő meglepetést is a juhász pincészet szolgáltatta. noha még csak véletlenül sem vagyok a fajta fetisisztája, ez már kifejezetten kellemes volt: chardonnay barrique. testes, ravaszkás, kerek – sőt, tulajdonképpen nagyon is gömbölyű –, elképesztően finom karamellás jegyekkel. talán csak a lecsengése lehetne egy árnyalattal hosszabb… hétköznapi randira (mondjuk az elsőre) azonban nem ajánlott. ahhoz meglehetősen komplex. sokkal inkább egy deluxe randira kifinomultaknak.
 
a harmadik és negyedik meglepetést ugyanaz a pincészet adta és az a helyzet, hogy ők voltak a vörösök. sőt: a vörös ördögök – nomen est omen, akár még hazabeszélés esete is fennállhatna, de nem. szóval ahogy janikovszky éva klasszikusában, az égigérő fűben poldi bácsi és a szép zöld gyep mellett ott volt nekünk holovácz 1 és holovácz 2 (tudjátok: „szédítő mélység! rémisztő magasság! a két holovácz nem retten meg semmitől!”), nekünk most itt volt vylyan 1 és vylyan 2. az ördög és a cabernet franc. valaki közülünk nagyon találó nevet aggatott az előbbire: keddi bor. nem az, amivel az ember elkezdene egy hetet, nem is az, amivel a csúcsra akar eljutni – vagy eljuttatni valakit –, hanem az, ami mellé le lehet ülni, beszélgetni, enni, vagy csak úgy semmitől sem zavartatva lenni. merlot az alapja, mellé kékfrankos, kadarka és zweigelt társul. lassan nyílik – ami egy merlot alapú bortól szokatlan –, kissé szögletesen is, de utána nincs apelláta, magával ragad az erő. alig több, mint 2000 Ft-ért olyan, mintha a hullámvasútra váltott jegyünkkel végül a spanyolországi dragon kahnon mehetnénk egy kört. az pedig nyolcszor fordul át vagyis nagyon funky lehet.
 

a cabernet franc személyében az est végére egy igazi dáma érkezett az asztalunkhoz. helyesebben: a lord, vagy, hogy hazabeszéljünk – mégis csak magyar bor – a gavallér. ilyen, amikor croque monsieur végre találkozik egy gavallérral. jól elvoltunk, hamar megtaláltuk a közös hangot, szavak nélkül is értettük egymást. karakterében egyébként elegáns és férfias. cseresznyés, érett szilvás illat zuhataggal indít, az íze pedig a legjobb nemes vadakat idézi. ha muszáj belekötni – amit egy monsieur persze kelletlenül tesz meg lelki rokonával szemben –, akkor azt mondanám, hogy még érdemes húzni, halasztani a következő találkozást. hátha akkorra mindketten kicsivel érettebbek leszünk, még több árnyalatot és finomságot veszünk észre másokban. hiszen az élet végtére is erről szól, nem?

Címkék: magyar chardonnay vylyan bor ördög egri cabernet borkóstoló borok csillag juhász vakteszt franc bornyitó dobloborbár

Szólj hozzá!

2011.06.30. 17:19 - Winston007

A nagy rosé vakteszt

A vakteszt egy kemény műfaj, nemcsak az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt, hanem a szakmai próbatétel miatt. Ezért is tartjuk bátor embereknek azokat, akik bevállalták a Bornyitó első vaktesztjét.

Mint minden eposzt, kezdjünk az enumerációval, azaz a seregszemlével, bemutatva azokat a bátor és rettenthetetlen hősöket, akik ugyan Tróját nem vennék be, de a rosékkal bátran megküzdöttek.  Kezdjük a csapat egyetlen hölgy tagjával, Reginával, aki a Gasztrobizarr blog szerzőjeként és az angyalföldi kávézók önkéntes minőségi ellenőreként számtalan hasznos poszttal járult hozzá a gasztroblogok felemelkedéséhez. Attila, a Sarki Fűszeres tulajdonosaként már bebizonyította a minőség iránti hozzáállását. Bálint a gasztrobloggerek táborát gyarapította, míg Levente a Bor-Agora alapítójaként a Facebookon terjeszti a borkultúrát. Dénest meg szeretjük, illetve az általa képviselt borászatot is akinek a nevét most nem írjuk le, és nem azért mert Voldemort vezeti. Ez a szakértő csapat egészült ki a Bornyitó csapatával: Dáviddal a Doblo borbár tulajával, aki egyben a helyszínt adta, illetve összeállította a kínálatot, és a kopasz ikrekkel, azaz Ferivel és Norbival, akik lelkes amatőrként figyelték a nagyok gigászi csatáját.  A rajongói oldalról meghívott hölgy sajnos nem jött el, amit ezúton is sajnálunk.

Az első tétel Francois President Rosé pezsgő volt, ami komolyan megosztotta a csapatot, mint egy népszavazási kezdemény. Míg egyesek kellemes ízeket véltek felfedezni, mások egyenesen le „habzóborozták” a pezsgőt, ami azért elég komoly sértésnek tűnik még most is. Valahogy többet várt mindenki, de nem is kapott alacsony osztályzatot, erős hármas fölével zárta a tesztet.

A második tétel gonosz módon egy 2009-es rosé volt a Jandl pincészettől, ami az osztályzatokat nézve elég kellemetlen élmény lehetett, tekintettel a kettes körüli átlag osztályzatra, és az erős mandulás utóízre. Ebben legalább egyetértés volt.

A második bor a Juhász Paptag Rosé aktuális évjárata volt, ami meglepetés keltett kellemes gyümölcsös illatával és először barátságtalan, de azután határozottan kívánatos ízével.  A társaság négyes körüli átlaggal jutalmazta a bort, de volt, aki ötöst adott rá. Mindenesetre erőteljesen ajánlott kategória, amit a nyárra való tekintettel fröccsnek is ajánlunk.

A harmadik tétel a Polgár Pincészet 2010-es évjárata volt, és egyben megosztó személyiség is. Mivel a „mocsártól” egészen a „kiegyensúlyozott ízig” repkedtek a jelzők, egy beszólásokban és aranyköpésekben már amúgy is gazdag estén. Az átlag osztályzat végül ¾ lett, fröccsként azonban tényleg jó.

A negyedik tétel a nap egyértelmű meglepetése lett, aPalota Borház Tisli Rosé 2010, és az ő kellemes epres illat világa lelkesedéssel töltötte el az egyre fáradtabb, ugyanakkor határozottan vidámabb társaságot. Ezt a kincset nem is szabad fröccsként meginni, mert önmagában egy élmény!

Ötödik tételként érkezett az asztalra a Takler 2010-es roséja, ami erős négyessel zárt a villányi pártiak erős támogatásával. Tényleg szavunk se lehetett erre egyedül Dávid pontozta le, de ez esetben ez csak hármast jelentett.

Hatodik tételünk ismét egy kis gonoszság volt Dávid részéről, aki a Jekl Il Primo 2009-es évjáratát csempészte be.  Mégis becsületesen helytállt és testessége ellenére jó osztályzatokat kapott és gyenge négyes lett a vége. Fröccsnek még mindig ajánlott és önmagában se rossz, csak egyszerűen erős.

Hetedik tételünk a Gere 2010-es roséja volt ami az este talán legmegosztóbb bor volt az estén , mivel erre vagy négyest vagy kettest adott a társaság. Hozzáteszem a négyesek voltak többségben , pedig a kettest osztályzatot adók megpróbálkoztak a „büdös” jelzővel is, amit a négyesek egy lendületes „kellemes íz” kórussal jutalmaztak. Mindenesetre komoly epikus méretű csata bontakozott ki a szakmailag egyre jobban topon levő társaság tagjai között.

Utána még órákig tartott a vita , amit orosz csapatok bevonásával támogatott Dávid, vagyis vodkával. Ezzel kompenzálva a terror kolbászos melegszendvicseket amik ugyan isteniek voltak, de bezavartak a szaglószerves érzékelés üzemi menetébe. Ettől függetlenül a sorozat folytatódni fog és hamarosan újabb vaktesztet rendezünk!

 

Címkék: takler gere polgár palota jekl il pincészet borház rosé janus vakteszt primo

1 komment

Az alábbi poszt szerzője Gazda Albert, akinek blogja borrajongók körében nem ismeretlen. Vendégposztja a Vincze-Merlot Cabernet Sauvignon 2007-ről szól! Fogadjátok sok szeretettel, mi meg köszönjük a lehetőséget a szerzőnek és a Veritas újraindult webáruházának a Borkereskedés.hu-nak!

Vincze Merlot-Cabernet Sauvignon 2007

Mindenki ismeri a 2005. év bortermelőjének történetét, ma még semmijéről sem lehet úgy írni, hogy ne hánytorgatnánk fel a múltat. Mélyen turkálni a két évvel ezelőtti hamisítási ügyben azonban nem szeretnék. Azt gondolom, Vincze Béla megbűnhődte a magáét, és ez úgy is igaz, ha a következményeket csak neki kellett viselnie, az általános újjászületés és megtisztulás elmaradt. Pontosítok, mielőtt félreértenék: ez idő szerint sajnos koránt sem lehetünk biztosak abban, hogy minden magyar palackban az van, amit címkéje szerint tartalmaznia kellene.

Ám ennek semmi köze az egri borászhoz. Aki egyébként – ha nem tévedek – még nem is lehet egri, hiszen büntetésképpen megvonták tőle ezt a jogot. Ez lehet a magyarázata annak, hogy 2007-es vörös házasításán a földrajzi jelzés nélküli száraz vörösbor jelölés szerepel, és sehol sem történik említés a származásról. Még valami: tudom, hogy a büntetés sokak szerint nem állt arányban az elkövetett vétség súlyával. De én nem vagyok akkora spíler, hogy meg tudjam mérni, így van-e, vagy máshogy. Továbbá nincs kétségem afelől, hogy akinek van ereje az újrakezdéshez, annak illik megadni az esélyt. Hadd bizonyítson. A borászat honlapján egyébként érdekes információkat találtam. Kiderült, hogy Vincze Béla egyes területein bio-, sőt biodinamikus gazdálkodást folytatnak.

Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. A címszereplő persze egyszerűbb dolog ennél, az úgynevezett forgalmi sorozatba tartozik, a pincénél vagy a Veritasnal sem kerül sokkal többe ezer forintnál. Mélyrubin szín, érett, tiszta, gyümölcsös-fűszeres illat, dúsabb, mint amit egy ilyen kategóriájú vöröstől várnánk. Közepes test, egészséges szerkezet, korrekt tannin, moderált savak. Jó ízű, jól iható, arányos, kiegyensúlyozott, megállapodott darab, száraz, okos lecsengéssel. Abszolút versenyképes. Magától értetődő 5 pont. Különben puszta véletlen, hogy ez a harmadik egri témájú bejegyzés egymás után.

Címkék: merlot cuvée béla bor vincze egri cabernet sauvignon pincészet vörösbor borvidék

Szólj hozzá!

Címkék: bornyitó infografika

Szólj hozzá!

Zsófi és Áron leültek és két palackot vizsgáltak meg: a Demeter ½ 8 Siller és az Eszterbauer No Fiam borokat.

Zsófi összegzése:

½ 8 Demeter siller

 

A Siller általánosságban elég csalóka fogalom és nem is igazán értelmezhető helyesen kóstolás nélkül. Ugyanis nehéz kikövetkeztetni, hogy létezhet hiányzó láncszem a vörös és a rosé borok között, mikor látszólag harmonikusan követik egymás, úgy ahogy a világos rózsa és a fehér borok között is egyértelműnek látszik a határ. Azt érezzük, hogy mind a három elég tág fogalom, éppen ezért lefedheti az egész borpalettát. Hangsúlyozandó viszont, hogy mindez csak színtiszta logika és a valóságban másról van szó.

 

½ 8-as Demeter Siller-t például egészen simán Rosénak vennénk, mivel vöröses, de mégis jóval átlátszóbb mint egy tipikus vörös barát. Viszont, már arra is felfigyelünk, hogy inkább egy vörösboros nagyfröccs színét vallja magáénak, ami valahogy nem illik az ismert Rosé kínálat színvilágába. Emiatt elveszti alapvető Rosé karakterét, mégha az enyhébb árnyalat megelőlegezi és megkívánja,  hogy közéjük soroljuk. A látványon túl tehát más eszközöket, például a konkrét kóstolást is be kell vetnünk, hogy közelebbről is behatároljuk, mit is jelent a ½ 8-as Siller. Hiszen sokkal savasabb ízbe futhatunk bele, mint egy könnyű Rosétól várnánk, ráadásul a bor nem pezsgeti a nyelvet, nehezebb állaga megtelepszik és leülepszik a szájban, mély nyomot hagyva maga után. Mindezek ellenére ne higgyük, hogy a hideg esték és a kandallók társa ez az ital. Funkciója nem az, hogy betömjön egy „evolúciós rést” inkább éppen az, hogy alternatívát mutasson a nyári borozásnak. Ha nem fekszik a fehér bor, mert éppen nem hangolódtunk rá az ízére, és csak nehéz szívvel válunk meg kedvenc vöröseinktől a nyári órákban, akkor mentsvárként szolgálhat egy pohár, jól behűtött Siller a Demeter pincészet négy, mértani pontossággal kimért borának keverékéből.  A lehető legfrissebb és legdiszkrétebb módon eleveníti fel a vörösboros emlékeinket hígítva a nyárral, a meleggel a nádtetős tóparti pihenővel.

 

 

Eszterbauer  No Fiam Chardonnay

 

Ha már több generáció óta borász a család, bizony nem túl kreatív, ha a legifjabb Eszterbauer is a borász szakma felé fordul. Ezt többek között az sem enyhítheti, hogy jelentős lehet a No Fiam, ezt mind nekem köszönheted, vagy nélkülünk te sem lennél sehol kezdetű monológok száma, amik egy-egy hevesebb vita során kiröppenhetnek a családtagok szájából.

Persze nem állíthatom, hogy ilyesmi megeshet az Eszterbauer házban, de mindettől függetlenül is érdemes lehet bevetni a kreatív gondolatok borbarát íveit, hogy kicsit felfrissüljön az aktuális generáció a család tradicionális láncolatából. Kézenfekvő persze, hogy ne a borok ízébe piszkáljunk bele vállalva mindenféle rizikót, és presztízsromboló pálfordulást, inkább a biztos, de látványos alakulás mellett érdemes dönteni, azaz valami egyedi különlegességet vinni a megjelenésbe, abba az üzenetbe, amit a polcról leemelés pillanatában képes magához vonzani nem csak a tekintetet, de a figyelmet is.

 

Az eszköz egyszerű, hagyjuk el a gondosan hímzett, elvártan nemes szavakat. Ne törődjünk azzal, hogy a palack Chardonnay milyen növényeket idéz, vagy milyen étel társat kíván. Helyette idézzük meg őseinket, elevenítsük fel kulcsszavakkal azokat a pillanatnyi élményeket, meghatározó családi momentumokat, amik ugyan családon belül a legértékesebbek, mégis szimbólumai lehetnek annak a borszeretetnek és munkának, ami máig életben tartotta ezt a már tekintélyes mennyiségű szüretet megélt pincészetet. Az pedig, hogy erőteljesen fűszeres a bor és hogy szökik fanyar utóíz a savanykás korty végére, azt úgy csak akkor érthetjük meg, ha valóban meg is kóstoljuk a No Fiam bort.  Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy a fehér kerettel kiemelt Eszterbauer úr elég meggyőzően tekintsen a vásárló felé. A palack tehát meggyőző, egyszerű de mégis szokatlan, könnyen feldolgozható, nem úgy mint a tekervényes Chardonnay íz, ami úgy támadja a nyelvet, hogy elsőre nem is tiszta, hogy mi benne a domináns, mire érdemes koncentrálni.

 

Olvassuk el Áron véleményét is:

 

Címkék: chardonnay demeter no siller borkóstoló 8 eszterbauer fiam ½

Szólj hozzá!

Demeter Pipacs 2008

Folyton hallani arról, hogy különböző művészeti irányból próbálják megtámadni a régi magyar kulturális jelképeket, hogy designos módon adaptálhassák a modern nyugati világ által felvázolt és elvárásként funkcionáló irányokba. Hímzett minták már helyet kérnek egy formatervezett tollon is, a Csepel torpedók felélednek az emlékezetünkből és a legmodernebb alkatrészekkel kerülnek újra forgalomba, és már sokadik olyan pályázat záródik, amely valamiképp a megszokott szuvenír tárgyakat igyekszik elsöpörni, hogy átadhassák helyüket az olyan ajándéktárgyaknak, amik nem csak akkor vonzóak, ha egy turistacsoportos nyaralás alkalmával mindenképp venni kényszerülünk még egy giccses mágnest.

A boroknál is valahogy így működhet, látva a 2008-as Pipacs nevet viselő Demeter pincészet borát. Biztos él bennünk a kép a ki tudja milyen minőségű aszúkról, amik szőlő alakú üvegben porosodnak például a Tihanyi Apátság körüli összes paprikás-hímzett ajándék boltban. A Demeter bor viszont nem a nyugdíjas turistákat célozza meg, hanem bárkit, külföldit vagy helyit, akik talán direktben észre sem veszik, hogy az első látásra modern grafika mögött meghúzódik a tulipános ládák fekete-piros mintázata. Egy versenyképes megjelenésű nagyon mai bor képét mutatja, azzal együtt, hogy valahogy így nézne ki az a bizonyos láda, ha még most is használnánk. A palackon megjelenő három újszerű tulipán pedig a pontosan egyenlő arányban adagolt Kékfrankos, Merlot és Cabernet franc  borokat jelzi, amik 2008 óta még mindig olyan frissek és fiatalok, mint egy rövid életű pipacs.

Janus Tenkes-hegyi mézvirág 2008

Janus Tenkes muskotály borával azt a leckét tanultam meg, mint kezdő borkóstoló, hogy ha jéghidegen érkezik a bor, fagyosan párás pohárban, akkor azonnal kóstolni kell, nem szabad megvárni, hogy a pohár párája hatalmas cseppekbe fusson össze és lefolyjon a terítőre.

Révén, hogy ódzkodom a fehér boroktól, főleg attól a muskotályos utóíztől, ami nem szabadulhat egyhamar a szájból, ha egyszer bekerül oda, emiatt szükséges ellenhatás volt a palack, ami a rögzült sztereotípiáim ellenére egészen kedvhozó hangulatot hozott. A címke, ami enyhén megázva jelezte, hogy még mindig a kellemes hűvösségre számítsunk, mézről, virágokról és édes gyümölcsökről írt, valamint arról, hogy nő létemre illene felsikoltani tőle. Ennek tudatában izgatottan vártam, hogy leérjen az első korty. A kívánt felvázolt hatás ugyan elmaradt, de a desszertboros szervírozás és az édes de mégse íz miatt kiemelkedik a Tenkes-hegyi mézvirág a nem éppen illusztris muskotály mezőnyömből.


Címkék: merlot kékfrankos bor demeter muskotály cabernet 2008 borkóstoló pipacs janus franc bornyitó tenkes hegyi mézvirág

Szólj hozzá!

Ismerjétek meg Zefírt is! Ő az aki irodalmi magasságokba emel egy-egy borkóstolót! Borkóstoló és szakmailag hiteles ingyenes irodalom óra egyben! Áldozatunk az Andrássy Muscat Lunel volt.

Manapság már nem számít túlságosan kreatív ötletnek a borokat nőkhöz hasonlítani. Egyébként lehet, hogy sohasem számított, de mégis voltak olyan írók, gondolkodók, akiknek ezt sikerült színvonalasan megtenni. 


Az Andrássy Muscat Lunel arra ad alkalmat, hogy az ő nyomdokaikba lépve, mi is elgondolkozzunk ezen az analógián. Kezdjük rögtön az elején, hiszen van valami, ami nyilvánvalóan adódik: a borokat tekintve, akárcsak a nőket, mindenkinek más az ízlése. Vannak persze ideálok, nők és borok, akikről mindenki álmodik és legalább egyszer az életben szívesen megkóstolna. De ezen felül a kedvenc borával, akárcsak a nőkkel mindenki személyes kapcsolatot szeret vagy szokott ápolni. Egy társaságban például soha nem lesz egyetlen bor az etalon, úgy ahogyan a barátainkkal sem szokott közös élettársunk lenni. Sőt van, akinek az idősebb, van akinek a fiatalabb leányok és borok imponálnak inkább – függjön ez akár a hangulattól, vagy az ember személyiségétől.

 

„Az ivás a szerelem legközelebbi rokona” – mondja Hamvas Béla és igaza van. A fiatal bor – akárcsak a fiatal nő – általában izgalmas, parfümös, friss és a pohárban is energikusan mozog. Ezzel szemben a korral mindig jár egyféle elegancia, testesség és nyugodt, de mély tartalom. Az Andrássy Muscat Lunel egy fiatal leányzó. A muskotály egyébként is egy fiatalos bor, illata olyan, mint egy finom női parfüm, vagy a sárgarózsa. Móricz Zsigmond például így ír erről a virágról:

 

Mert csak "egy" sárga rózsa van az egész Hortobágyon, az is a csárdabérlő kertjében. Valami idegen hozta oda, azt mondják, Belgaországból; csodálatos rózsa, egész nyáron nyílik, pünkösdkor elkezdi, s még adventben is teli van fakadó bimbóval. Olyan sárga a virága, mint a termésarany, az illata meg inkább a muskotály boréhoz hasonlít, mint a rózsáéhoz: hej, de soknak a fejébe ment már ez az illat, aki azt a rózsát megszagolta!

Aztán annak a leánynak is csak "sárga rózsa" volt a neve, aki abból a rózsából szakítani szokott, nem is magának.”

            És valóban, könnyen az ember fejébe szállhat ez az illat. Főleg egy esőáztatta tavaszi estén, miután kitisztult az ég és látszik már a Hold. Hiszen ebben a borban nemcsak egy szőke illat van benne, nemcsak a rózsa és nemcsak a fiatalság, hanem egyféle égi misztika is. A „lunel”, melyben a holdat vélhetjük felfedezni valóban egyik fő jellemvonása az italnak. Ezt a bort nehéz lenne elképzelni erős napsütésben – ha igen akkor is visszahűtve egy ilyen tavaszi éjszaka hőmérsékletére és csupán az ellenpont miatt.

 

            Én egyébként nem vagyok fehérbor párti, nem tudom annyira komolyan venni őket, mint a száraz vörösborokat, de egy ilyen muskotálynak valóban megvan az egyénisége. Társaságát szívesen élvezem, a megfelelő alkalmakkor. Érdemes mellé – mint minden bor mellé – Hamvas Béla részleteket olvasni. A Bor filozófiája elérhető itt.

 

Címkék: bor borkóstoló muscat andrássy bornyitó lunel luner

Szólj hozzá!

Zsófit szeretjük, mert aranyos, kedves és még a bort is szereti. A múltkori magvas gondolatok után jöjjön egy nőies beszámoló a Juhász Testvérek Paptag Rosé boráról és egyéb finomságokról.

Bor szüzességemet már régen elvesztettem, mikor először ügyetlenkedtem bele egy görbe dugóhúzót egy üveg félszáraz rozéba.  A nagy pillanattól kezdve támadtak is a borok a legkülönfélébb élethelyzetben, mondhatni olyan változatosan, ahány ízt képes a számba hozni egy-egy szőlős ital. Ittam a családi halászlé mellé fél decis pohárból, nehogy megártson a jóból, ittam csőből, mikor úgy megszívtam a hordót a telken, hogy a mindenemet elárasztotta a hűvös fröccsnek való, és ittam a kedvenc partim előtt üvegből, gyorsan kortyolva, nehogy elvegye a biztonsági őr. Valamint ismerkedtem velük a Balaton parton is, talpas pohárból a felkapott pincék slágereit tesztelve, sőt büszke voltam mikor üveg vitrinben figyelt vissza rám egy berlini áruházban, a hazai Tokaji. A rengeteg  boros élmény ellenére, mégis mikor arra kérnek, kóstoljam tudatosan őket, egy kicsit megszeppenek és tágra nyílt szemmel, lábamat enyhe zavarral lóbálva a nehéz faszékeken, igyekszem felszippantani egy két-szakszót borász barátunk szájából, hátha én is beleérzek egy kis mandulát vagy szilvabefőttet az elém töltött borba.  

A helyszínre prekoncepciókkal érkeztem. Bort inni finoman kell, lögybölni kell a bort, míg a buborékok nem szörfözhetnek a generált centrifuga pohár pereméig érő hullámain. Apró léptekben kell kortyolni, mégha nem is köpjük vissza, szerintem eléggé visszataszító módon, egy tálba, a percekkel korábban még egy design bortartóban pihenő, versenyt nyert borokat. A jó borszakértő célja, hogy minél több szőlőhöz látszólag köze nincs aromát és hangulatot tárjon fel, hogy a látszólag hasonló aromájú, nemes nedveket, valamiképp kategorizálhassuk, csatasorba állítsuk, aszerint, hogy később milyen posztot szánunk neki a korábban említett élethelyzet skálán, rengeteg finomítással persze. Persze ilyen magas szintű, kifinomult elemzés maradjon meg a szakavatott sommerliernek, én pedig, mint borbarát blogger, hagyom, hogy kifejtse rajtam kellemes hatását egy-egy jól kiválasztott bor, miközben leküzdöm gátlásaim a nyári klímához közeledve, hogy merjek szódát kérni a rozéba, ha a szomjam erősebb, mint a bor megmásíthatatlanságába vetett hitem. Valahogy olyan ez, mint egy zene re mixe, mármint a szóda vagy a kóla. Nem változtatnak, az alapokon csak más kontextusba helyezik, de megmarad az eredeti értéke amellett, hogy kicsit a kóla és a víz is részesülhet a bor dicsőségből.  

Első találkozás a 2009-es Egri Paptag rozéval esett meg első alakuló bor blogger esténk alatt, egyenesen a Juhász Testvérek pincéjéből. Asztaltársaságunk rögtönzött asszociációba kezdett, de  sekrestyésben zugivó pap képe elrettentett a játéktól és próbáltam visszaterelni gondolataimat a megrontott misebor képétől a szénsavas, nyári hangulatba, annak ellenére, hogy még mélyebb volt bennem a bortudatlanság okozta megszeppenés, és még nem mertem egyesíteni párás üvegbe zárt szódával, pedig kívánták egymást és azokat a langyos estéket a sörsátrak alatt, ahol a faszenes grill mellett már csak a behűtött rozé üthet jobban.  

De nem volt szabad elmélázni és főként nem ellazulni, hiszen még két nehézfiú is hátra volt a Juhász Testvérek-től, egy 2008-as Egri Bikavér és egy  Egri Sauvignon. Előbbi inkább csak paródia a vörösborok között, főleg egy ilyen megnyerő Sauvignon mellett, aki közepes minőségű vörös kollégája mellett egy magasabb minőségi fokot képvisel. Még nekem, kezdő borkóstolónak sem okozott gondot megkülönböztetni a kettőt, érezve, ahogy egymás után a nyelvemhez ért először a több szőlőt ütköztető, de egymást a végső ízben lökdöső, majd a második, harmonikus és kifinomult íz világú bor, aminek olajos nyoma, kevésbé vonzó szörf terep, már ami a pohárhullámok pezsgését illeti.  

Ekkora már kezdett megtelni a Doblo. Párok bújtak el a csipketerítő és a békebeli süteményes tálak mögött, míg munkából érkező, kilazított nyakkendős arcok a bárpultnál ülve flörtöltek a pultossal. Nekünk ekkor ért véget a bórkóstolás azzal, hogy előkerült a ház a borok melletti másik főszereplője, a Bestillo Vilmoskörte pálinka, ami ’ha megnyitjuk, meg is isszuk’ elvvel csorgott bele a feleses poharakba. A tömény körte egy pillanat alatt átszánkózott rajtam, maga mögött hagyva nyomát a pohár alján, a számban, és a gyomrom legmélyén. Egy pillanatra elgondolkoztam, hol is vagyok, hogy a hatalmas fa satuk és ódon téglafalak tényleg egy belvárosi borbárban vannak-e, és nem egy vidéki pálinkafőzdében, ahol éppen tonnaszám dobálják a friss körtét az erjesztő hordókba. A joghurt reklámos eper biztos pályát téveszt, ha gyümölcs akar lenni a műjoghurtban, miközben konzerválódhatna ebben a gyümölcsorgiában is, körte haverhez hasonlóan, ami nem éppen játszótér egy gyümölcs számára sem.

 

Címkék: bor borkóstoló rosé paptag bornyitó juhásztestvérek dobloborbár

Szólj hozzá!

 I don't wanna float on a broom
Fall in love, get married then boom
How the hell did it get here so soon
I don't wanna grow up

Ramones – I don’t want to grow up

Magától értetődő, hogy a legrosszabb dolog, ami az ember gyerekével történhet, az, ha felnő. Mit sem változtat ezen (sőt), ha csacska-bohó ifjúkorának meghatározó pillanatait a Búfelejtő, Obsitos vagy Koccintós néven legendássá vált, megint más körökben „kizárólag türhő kocsmákban mért tablettás retek”-ként ismert nedűk – utóbbi csoport szerint persze jó, ha holmi nedvek – hatása alatt éli meg. A vázolt körülményekre viszont semennyi tekintettel nincs az idő, ami, amilyen egy gusztustalan klisé, még egy ilyen érdekesnek ígérkező szövegben is csak eljár, és az alkímia részeredményei ellenére bízvást állíthatjuk: nincs az a pancsolt cefre, ami segíthet kivonni magad az eljárás alól (szóvicc! egyúttal oda minden remény). Azért csak olvass tovább!

Mit tehet ilyenkor az egyszeri fiatal annak érdekében, hogy jellemfejlődésében lépést tartson a vénüléssel? Először is másnap reggel felismeri, hogy rettenetesen szaggat a feje – ezzel a gondolatmenet rögtön meg is szakad, a túlélés valamivel fontosabb, egy Obsitos hatásával meg azért úgy a barátokköztig megbízhatóan elvan az ember (ezért isszák, tudniillik). A következő pár óra aztán komótosan tudtára adja, hogy már a másnap sem olyan, mint 18 évesen, és az ezzel járó borúlátás hamar felismerteti vele, hogy az előző este, bár folyamatában meglepően vicces (tényleg), hosszú távon valami olyasmi receptje, ami előbb-utóbb recept nélkül is parádésan össze fog jönni. Meg hát szar is az a bor, na.

Azt már aznap reggel (de hányadszor) ízesen megbeszéljük, hogy ilyet soha többé – azt viszont már csak este, némiképp megenyhülve, hogy valami mást azért talán mégis kéne… Megszületik a megoldás: a fenntartható részegség érdekében vissza a gyökerekhez (tőhöz). Ha sommelier-k nem is leszünk, pár szőlőfürt feláldozását azért mától megköveteljük a pincemesterektől (akiknek eddig, sejtésünk szerint, amúgy is fájóan kevés szerep jutott).

Fast forward (jó, bevalljuk, annyira nem fast, de egy-két nap regeneráció azért kellett): kedd este, belváros, Doblo borbár, hangulatos pince-belső, halk jazz. Kicsit még feszélyez a környezet, nem ehhez szoktunk, gyorsan kéne is inni valamit – vaktában az itallapra bökök, Juhász Paptag Rozé, 2009, kiváló, ennyi erővel mondjuk bármi más is lehetett volna odaírva… Kikérjük, kötelező viccelődés, majd jön az első korty. Kerekedő szemek, halknak gondolt „bazmeg ez finom!”, nem volt az olyan halk, na gyorsan még egy korty… Aztán még pár, konkrét ok nélkül… Igazából percek alatt elfogy; nem kéne meglepődnünk azon, hogy a rendes bor finom, de azért ez mégis fura; eddig mit ihattunk? Persze a blog miatt muszáj az Obsitossal viccelni, nyilván ittunk már tisztességes bort, de egész más élmény egy borbárban üldögélve kóstolgatni, mint, mondjuk, a Wichmannban vedelni (ahol a Zöld Ász zamatának szakavatott értői pillanatok alatt, szemrebbenés nélkül összedobnak egy roséfröccsöt fél-fél deci vörösből és fehérből, plusz szóda). A bor segít lassan belesüppedni a bár környezetébe, „nem lesz ez rossz, srácok”, mindenki vigyorog. Mondom: Juhász Paptag Rozé.

Ezen felbuzdulva maradunk is a Juhász pincészetnél, Egri bikavér, ezt még a nyolcadikos balatoni tábor VBK-iból ismerjük. Be is ugrik rögtön a hangulat, egyben sajnos az íz is visszaköszön, a bikavér nem nekünk való. Mint később megtudjuk, másnak sem feltétlenül: bár sokan szeretik, nem a legelismertebb borfajta. Egyelőre pofátlanul amatőr borkritikusként ezzel hevesen egyetértünk, rögtön kapcsolnak is a régi reflexek: majd a pálinka leviszi. Előkerül egy-egy feles a Bestillo Vilmoskörte pálinkából, ami a legfinomabb dolog, amit valaha kóstoltunk. Mintha egyszerre harapnál bele úgy 150 kiló gyümölcsbe – tömény, de élénk körteíz, ráadásul egy pillanatra sem „karcol”. Még a szerkesztőgárda (oké, elismerten sokat tapasztalt) hölgy tagja is rezzenéstelen arccal, utóbb mosolyogva bólogat: telitalálat. Nem is állunk meg egynél, de felírjuk, hogy legközelebb muszáj a Bestillo többi pálinkáját is megkóstolnunk.

Indulunk tovább a feltérképezni vágyott vonalon, amíg még legalább a borok közt képesek vagyunk egyenesen haladni… Következik a Juhász Sauvignon, az évjáratról sajnos ötletünk sincs, cserébe előbújnak az első gasztro-újságírós fordulatok, veszélyes terep: állítólag a sauvignon íze „a háttérben” kolbász. Részemről ezt alátámasztani nem tudom, de az biztos, hogy finom volt, egyrészt, mert erre még épp emlékszem, másrészt, mert van rá bizonyíték: végül az egész üveget megittuk.

Pár bográcsos-főzős sztori után inkább megindultunk, mielőtt valamelyikünk a bor „nagy testéig” merészekedett volna, esetleg „húzós tanninok”-ig ragadtatta volna magát, de ha ez jövő kedden is ilyen jó lesz a felnőttködés’, nem kizárt, hogy azt is megérjük…

 

Címkék: 2009 borkóstoló pincészet juhász rosé paptag bornyitó

Szólj hozzá!

2010.07.16. 18:59 - Borkóstolo

Az első palack előtt

Ez a blog azért jött létre, hogy a közösségi borkóstolással gazdagítsuk a boros tartalmakat az interneten. Adott egy tucat fiatal, akik különböző helyekről jöttek, más a múltjuk és a jövőjük és csak egy közös bennük a borkultúra iránti feltétlen rajongásuk. Az ő élményeiket fogjuk megjeleníteni a Borkóstoló blogon. Lehet, hogy nem lesznek a posztok profik és sok-sok szubjektívitás lesz benne, de higyjétek el megéri majd olvasni. A borokért szeretnénk köszönetet mondani a Bornyitónak és a Doblobornak, akik önzetlenül felajánlották a borokat a kóstolókhoz.

 

Címkék: bor borkóstoló borkultúra bornyitó doblobo

Szólj hozzá!