Ismerjétek meg Zefírt is! Ő az aki irodalmi magasságokba emel egy-egy borkóstolót! Borkóstoló és szakmailag hiteles ingyenes irodalom óra egyben! Áldozatunk az Andrássy Muscat Lunel volt.
Manapság már nem számít túlságosan kreatív ötletnek a borokat nőkhöz hasonlítani. Egyébként lehet, hogy sohasem számított, de mégis voltak olyan írók, gondolkodók, akiknek ezt sikerült színvonalasan megtenni.
Az Andrássy Muscat Lunel arra ad alkalmat, hogy az ő nyomdokaikba lépve, mi is elgondolkozzunk ezen az analógián. Kezdjük rögtön az elején, hiszen van valami, ami nyilvánvalóan adódik: a borokat tekintve, akárcsak a nőket, mindenkinek más az ízlése. Vannak persze ideálok, nők és borok, akikről mindenki álmodik és legalább egyszer az életben szívesen megkóstolna. De ezen felül a kedvenc borával, akárcsak a nőkkel mindenki személyes kapcsolatot szeret vagy szokott ápolni. Egy társaságban például soha nem lesz egyetlen bor az etalon, úgy ahogyan a barátainkkal sem szokott közös élettársunk lenni. Sőt van, akinek az idősebb, van akinek a fiatalabb leányok és borok imponálnak inkább – függjön ez akár a hangulattól, vagy az ember személyiségétől.
„Az ivás a szerelem legközelebbi rokona” – mondja Hamvas Béla és igaza van. A fiatal bor – akárcsak a fiatal nő – általában izgalmas, parfümös, friss és a pohárban is energikusan mozog. Ezzel szemben a korral mindig jár egyféle elegancia, testesség és nyugodt, de mély tartalom. Az Andrássy Muscat Lunel egy fiatal leányzó. A muskotály egyébként is egy fiatalos bor, illata olyan, mint egy finom női parfüm, vagy a sárgarózsa. Móricz Zsigmond például így ír erről a virágról:
„Mert csak "egy" sárga rózsa van az egész Hortobágyon, az is a csárdabérlő kertjében. Valami idegen hozta oda, azt mondják, Belgaországból; csodálatos rózsa, egész nyáron nyílik, pünkösdkor elkezdi, s még adventben is teli van fakadó bimbóval. Olyan sárga a virága, mint a termésarany, az illata meg inkább a muskotály boréhoz hasonlít, mint a rózsáéhoz: hej, de soknak a fejébe ment már ez az illat, aki azt a rózsát megszagolta!
Aztán annak a leánynak is csak "sárga rózsa" volt a neve, aki abból a rózsából szakítani szokott, nem is magának.”
És valóban, könnyen az ember fejébe szállhat ez az illat. Főleg egy esőáztatta tavaszi estén, miután kitisztult az ég és látszik már a Hold. Hiszen ebben a borban nemcsak egy szőke illat van benne, nemcsak a rózsa és nemcsak a fiatalság, hanem egyféle égi misztika is. A „lunel”, melyben a holdat vélhetjük felfedezni valóban egyik fő jellemvonása az italnak. Ezt a bort nehéz lenne elképzelni erős napsütésben – ha igen akkor is visszahűtve egy ilyen tavaszi éjszaka hőmérsékletére és csupán az ellenpont miatt.
Én egyébként nem vagyok fehérbor párti, nem tudom annyira komolyan venni őket, mint a száraz vörösborokat, de egy ilyen muskotálynak valóban megvan az egyénisége. Társaságát szívesen élvezem, a megfelelő alkalmakkor. Érdemes mellé – mint minden bor mellé – Hamvas Béla részleteket olvasni. A Bor filozófiája elérhető itt.
