Zsófi és Áron leültek és két palackot vizsgáltak meg: a Demeter ½ 8 Siller és az Eszterbauer No Fiam borokat.
Zsófi összegzése:
½ 8 Demeter siller
A Siller általánosságban elég csalóka fogalom és nem is igazán értelmezhető helyesen kóstolás nélkül. Ugyanis nehéz kikövetkeztetni, hogy létezhet hiányzó láncszem a vörös és a rosé borok között, mikor látszólag harmonikusan követik egymás, úgy ahogy a világos rózsa és a fehér borok között is egyértelműnek látszik a határ. Azt érezzük, hogy mind a három elég tág fogalom, éppen ezért lefedheti az egész borpalettát. Hangsúlyozandó viszont, hogy mindez csak színtiszta logika és a valóságban másról van szó.
½ 8-as Demeter Siller-t például egészen simán Rosénak vennénk, mivel vöröses, de mégis jóval átlátszóbb mint egy tipikus vörös barát. Viszont, már arra is felfigyelünk, hogy inkább egy vörösboros nagyfröccs színét vallja magáénak, ami valahogy nem illik az ismert Rosé kínálat színvilágába. Emiatt elveszti alapvető Rosé karakterét, mégha az enyhébb árnyalat megelőlegezi és megkívánja, hogy közéjük soroljuk. A látványon túl tehát más eszközöket, például a konkrét kóstolást is be kell vetnünk, hogy közelebbről is behatároljuk, mit is jelent a ½ 8-as Siller. Hiszen sokkal savasabb ízbe futhatunk bele, mint egy könnyű Rosétól várnánk, ráadásul a bor nem pezsgeti a nyelvet, nehezebb állaga megtelepszik és leülepszik a szájban, mély nyomot hagyva maga után. Mindezek ellenére ne higgyük, hogy a hideg esték és a kandallók társa ez az ital. Funkciója nem az, hogy betömjön egy „evolúciós rést” inkább éppen az, hogy alternatívát mutasson a nyári borozásnak. Ha nem fekszik a fehér bor, mert éppen nem hangolódtunk rá az ízére, és csak nehéz szívvel válunk meg kedvenc vöröseinktől a nyári órákban, akkor mentsvárként szolgálhat egy pohár, jól behűtött Siller a Demeter pincészet négy, mértani pontossággal kimért borának keverékéből. A lehető legfrissebb és legdiszkrétebb módon eleveníti fel a vörösboros emlékeinket hígítva a nyárral, a meleggel a nádtetős tóparti pihenővel.
Eszterbauer No Fiam Chardonnay
Ha már több generáció óta borász a család, bizony nem túl kreatív, ha a legifjabb Eszterbauer is a borász szakma felé fordul. Ezt többek között az sem enyhítheti, hogy jelentős lehet a No Fiam, ezt mind nekem köszönheted, vagy nélkülünk te sem lennél sehol kezdetű monológok száma, amik egy-egy hevesebb vita során kiröppenhetnek a családtagok szájából.
Persze nem állíthatom, hogy ilyesmi megeshet az Eszterbauer házban, de mindettől függetlenül is érdemes lehet bevetni a kreatív gondolatok borbarát íveit, hogy kicsit felfrissüljön az aktuális generáció a család tradicionális láncolatából. Kézenfekvő persze, hogy ne a borok ízébe piszkáljunk bele vállalva mindenféle rizikót, és presztízsromboló pálfordulást, inkább a biztos, de látványos alakulás mellett érdemes dönteni, azaz valami egyedi különlegességet vinni a megjelenésbe, abba az üzenetbe, amit a polcról leemelés pillanatában képes magához vonzani nem csak a tekintetet, de a figyelmet is.
Az eszköz egyszerű, hagyjuk el a gondosan hímzett, elvártan nemes szavakat. Ne törődjünk azzal, hogy a palack Chardonnay milyen növényeket idéz, vagy milyen étel társat kíván. Helyette idézzük meg őseinket, elevenítsük fel kulcsszavakkal azokat a pillanatnyi élményeket, meghatározó családi momentumokat, amik ugyan családon belül a legértékesebbek, mégis szimbólumai lehetnek annak a borszeretetnek és munkának, ami máig életben tartotta ezt a már tekintélyes mennyiségű szüretet megélt pincészetet. Az pedig, hogy erőteljesen fűszeres a bor és hogy szökik fanyar utóíz a savanykás korty végére, azt úgy csak akkor érthetjük meg, ha valóban meg is kóstoljuk a No Fiam bort. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy a fehér kerettel kiemelt Eszterbauer úr elég meggyőzően tekintsen a vásárló felé. A palack tehát meggyőző, egyszerű de mégis szokatlan, könnyen feldolgozható, nem úgy mint a tekervényes Chardonnay íz, ami úgy támadja a nyelvet, hogy elsőre nem is tiszta, hogy mi benne a domináns, mire érdemes koncentrálni.
Olvassuk el Áron véleményét is:
